Hír

Az Isteni műszak kapta a fődíjat a portugál Fantasporto filmfesztivál Rendezők Hete szekciójában

Az Isteni műszak kapta a fődíjat a portugál Fantasporto filmfesztivál Rendezők Hete szekciójában

2014.03.10

Bodzsár Márk első nagyjátékfilmje, az Isteni műszak nyerte a 34. Fantasporto nemzetközi filmfesztivál Manoel de Oliveira-díját, a Rendezők Hete elnevezésű válogatás fődíját szombaton. A portói filmfesztivál középpontjában a tudományos-fantasztikus, a fantasy és a horrorfilmek, illetve az e műfajokkal rokon alkotások állnak. A szekcióban 13 film versenyzett, melyek közül nemzetközi zsűri választotta ki az alkotást.

A mozikban ősszel bemutatott Isteni műszak filmterve korábban Nipkow-ösztöndíjat kapott Berlinben, és 2012-ben Tallinnban díjazta a nemzetközi filmszakma is. 2013 őszén a luxemburgi CinÉast filmfesztivál nemzetközi zsűrijének különdíját kapta meg. Bodzsár Márk Levegőt venni rövidfilmjével fődíjat nyert a 9. Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztiválon a dramatikus művek kategóriában, 2007-ben pedig a legjobb vizsgafilmnek járó Simó Sándor-díjat kapta meg Bloody Mary című kisfilmjéért.